III. Bodrogkisfaludi Volvo Találkozó

Bodrogkisflaudi Volvo Baráti TalálkozóIdén immáron harmadik alkalommal került megrendezésre Tokaj-hegyalján a Bodrogkisfaludi Volvo Baráti Találkozó, 2012. július 14-15-én. Sorrendben ez volt a harmadik ilyen összejövetel, így találkozónk már hagyományosnak mondható. Rendezvényünk célja a barátok, ismerősök, Volvo-s Kollégák összehozása mellett a kulturális látnivalókban gazdag Tokaj-hegyalja megismertetése, valamint a messze földön híres Tokaji borkultúra bemutatása a résztvevőknek. Kiváló helyszín erre a bodrogkisfaludi Zakator Vendégház, amely a Bodrog folyó partján egy igazi kis „nyugalom szigete”, tágas apartmanházakkal, hatalmas udvarral és persze az elengedhetetlen borospincével. Az idei találkozónak összesen 19 résztvevője volt.

 

A találkozó 2012. július 14-én, szombaton kezdődött, a szervező csapat már kora reggeltől sürgött-forgott, készült az isteni finom babgulyás. A résztvevők 12 órától folyamatosan érkeztek, majd 13 óra körül asztalhoz ültünk. A bőséges babgulyással mindenki jóllakott, szükség volt egy kis ebéd utáni pihenésre. A rövid pihenőt követően átautózott a csapat Tokajba, és egy kellemes séta után szokás szerint az igazán krémes, főzött fagylalt hűtött le mindenkit a Vadas Család Fagyizójában. Hazafelé Tarcalon át felautóztunk a bodrogkeresztúri kilátóba, ahonnan megcsodálhattuk a meseszép a Bodrogzug Tájvédelmi Körzetet. A Vendégházhoz visszatérés után Volvo-totót kellett mindenkinek kitöltenie, majd újdonságként autós ügyességi verseny következett. Az ügyességi verseny az igazi átlagtartó versenyeket idézte, hiszen pontosan 3 perc alatt kellett abszolválni a feladatokat és a versenytávot. A hangsúly nem a gyorsaságon volt, hanem az ügyességen és a pontosságon. Érdemes volt időre, és hibátlanul teljesíteni a versenyt, ugyanis minden egyes hiba súlyos hibapontokat eredményezett. A verseny után lazításképpen a vendégház pincerendszerét tekinthették meg a Volvo-sok, amit a Párom Édesanyja által tartott borkóstolás követett. Miután mindenki kedvére megízlelte a nemes Tokaji nedűket, következhetett a hagyományos, fergeteges grill-party. Mester-séfünk idén is wrcviktor barátom volt, ő biztosította a finomabbnál finomabb sült húsokat, valamint természetesen a jó hangulatot - sikerrel.

 

Bodrogkisfaludi Volvo Baráti Találkozó

A második napon, 2012. július 15-én vasárnap az ébredés után a Zakator Vendégház nagytermében bőséges reggelivel töltődött fel mindenki, majd jött az előző napi versenyek összesítéséből számított eredmények kihirdetése. A helyezések a következők lettek:

  • 1. hely: Volvo-mánia – Balázs, Volvo S70 2.5 TDi
  • 2. hely: Grapee és csapata, Volvo 440 1.7 TURBO
  • 3. hely: wrcviktor és fia, Volvo 780 Bertone 2.7 V6
  • 4. hely: Juhász Gabor és Anita, Volvo 850 2.5 20V
  • 5. hely: Atti és Családja, Volvo 460 1.8
  • 6. hely: Xidor és Bogi, Volvo S40 1.8

 

Minden résztvevőnek ajándékcsomaggal kedveskedtünk, az első három helyezett pedig az ajándékcsomag mellett egy-egy különleges meglepetéssel is gazdagodott: egyedileg készített, arany, ezüst és bronzszínű, névre szóló féktárcsákkal leptük meg az első hármast.

A nap következő részében egy újdonsággal leptük meg résztvevőinket: meglátogattunk egy nagy hegyaljai borászatot, a Patricius Borházat. A borászat csak részünkre tartott részletes bemutatót arról, hogyan lesz a Patricius szőlőbirtokon a szőlőfürtökből kész bor, valamint kimondottan a Volvo-s társaságnak biztosítottak egy kedvezményes borkóstolót is, természetesen azoknak, akik nem vezettek.

 

Bodrogkisfaludi Volvo Baráti Találkozó

Ezután indultunk kirándulni, amihez tökéletes időjárás volt: kellemes 25 °C-ban autózhattunk Zemplén csodás tájain: Bodrogkisfalud – Mád – Rátka – Tállya – Abaújszántó, majd következett az úti cél: Vizsoly. A csoportot előzetesen bejelentettük a vizsolyi református templomba, ahol megtekinthettük a híres Károli Bibliát. Visszafelé autózva Erdőbényén át Szegibe tartottunk, ahol a Tornyos Borház kertjében várt mindenkit az ebéd. Ügyelve arra, hogy ne kelljen sokat várnunk az ínycsiklandó falatokra, már előző este mindenkivel felírattuk a rendelését, mi pedig továbbítottuk azt az étteremnek, így az érkezésünk után rövid időn belül mindenki falatozhatott kedvére. Az ételek nagyon finomak és bőségesek voltak, az árak pedig nagyon barátiak, mindenki tele hassal, és elégedetten állt fel az asztaltól. A kétnapos rendezvény itt ért véget, ebéd után mindenkit elbúcsúztattunk, és elindultak hazafelé.

Összességében elmondhatom, hogy hasonlóan az eddigi évekhez, ismét jó hangulatú két napot tudhattunk magunk mögött. Én csak a saját tapasztalataimat tudom elmondani a rendezvényről: nagyon jól éreztem magam, annak ellenére, hogy nekem és a szervezőcsapatnak nem pihenés, hanem sürgés-forgás-munkálkodás volt a találkozó. Célunk volt, hogy a rendezvényen mindenki a lehető legjobban érezze magát, és elégedetten utazzon haza. Én úgy érzem, ez sikerült. Találkozunk jövőre, amikor további érdekes, szórakoztató és kulturális programokkal várjuk a Volvo-s társaságot.

A találkozó képei ITT elérhetők.

levai_460TD