400 lovas és összkerekes lesz a C30 versenyautó

c30polestar

A Volvo versenypartnere, a Polestar Performance a közeljövőben mutatja be a C30-as modell alapjaira épülő versenyautóját...

A vélhetően versenykész autóról egyelőre kevés információt szivárogtattak ki, de azt tudni lehet, hogy négyszáz lóerős motor hajtja majd mind a négy kereket – az aerodinamikai kitet a Polestar gyártja le a saját versenyadatbázisuk alapján. A gép építését nem kötik semmilyen szabálykönyvhöz: azt csupán saját szórakozásukra készítik.


„Szeretjük a C30-at; hihetetlen jó kis autó, kis tömege és alacsony súlypontja miatt ideális versenyalap. Természetesen utcai kocsinak is kiváló – persze utóbbi tulajdonságaira kevésbé lesz szükség ezen projekt alatt.” - mondta Robert Dahlgren, a Polestar fejlesztőrészlegének vezetője.

„Hihetetlenül inspirál ez a munka. A végén olyan autó fog kikerülni a kezeink közül, amilyet szeretnénk, és nem olyan, amilyet a szabályok még engednek. Talán az egész világon nincs még egy olyan versenyműhely, aki ennyi ideig tanulmányozta volna a C30-at, mint a Polestar. Most végre olyanra faraghatjuk, amilyenre csak szeretnénk.” - mondta Jan Andersson, a Polestar technikai igazgatója.

A négyszáz lóerős C30 koncepció versenyautót a Göteborgi Motor Show-n mutatják be április 22-én.

forrás: totalcar.hu

 

Hozzászólások (0)Add Comment

Szólj hozzá Te is!
smaller | bigger

security code
Írd be a képen látható karaktereket


busy