Elhalasztják az új Volvo S60 bemutatóját

Az autó sincsen teljesen készen, és a svéd autógyár eladásáig már a Ford sem szeretné vállalni az új típus gyártásának beindításával és piaci bevezetésével járó hatalmas költségeket.

 

alt

A végeges S60-ast a korábbi tervek szerint a szeptemberi Frankfurti Autószalonon mutatták volna be, de úgy tűnik, erre már nem kerül sor, több okból sem. Bár a formaterv már készen van, az utolsó pillanatban módosítani kellett az autón, mivel a Volvo függetlenedésére vonatkozó tervek miatt bizonyos komponenseket új beszállítóktól kell beszereznie a cégnek. A nem tervezett átalakításokon kívül a Ford több okból sem sieti el a bemutatót. Egyrészt a prémium-modellek piaca is mélyponton van, így érdemes akár egy évet is várni, hogy az S60-ast kedvezőbb környezet fogadja. Másrészt úgy néz ki, sikerült vásárlót találni a Volvónak – állítólag a kínai Geely hajlandó átvenni a jelentős veszteséggel működő céget – így a jelenlegi tulajdonos, a Ford már nem szeretne euró-százmilliókat költeni svéd leányvállalatára.

Nagyon sokat persze nem várhatnak az S60-assal, hiszen az előd gyártását nyáron leállították, így a paletta közepén, az S40/V50-es és a V70/S80 páros között jó nagy lyuk keletkezett a modellpalettán.
 

 

totalcar.hu

 

 

Hozzászólások (1)Add Comment
Motoroj
...
Írta: Motoroj, 2009 September 04,
Talán hagyhatták még volna egy kicsit a jó öreg S60-t.

Szólj hozzá Te is!
smaller | bigger

security code
Írd be a képen látható karaktereket


busy