2012-ben érkezik: hibrid Volvo V60
Hibrid Volvo V60A 2011-es Genfi Autószalonon mutatja be a Volvo Cars a hálózatról tölthető hibrid V60 modellt. A szinte már sorozatgyártásra kész autó széndioxid-kibocsátása kevesebb, mint 50 g/km. A piacon 2012-ben megjelenő, elektromos hálózatról tölthető hibrid a Volvo Cars és a svéd energiaszolgáltató, a Vattenfall szoros együttműködésének eredménye.

„Egyetlen iparág, vagy szervezet sem képes egyedül megküzdeni a klímaváltozás kihívásával. A Volvo küldetése az alacsony széndioxid-kibocsátású autók fejlesztése, azonban a fenntartható jövőt közösen, minden érintett részvételével kell építeni. Projektünk bebizonyította, hogy a különböző területek szakértői közötti együttműködés egy lépéssel közelebb visz bennünket az egymástól különálló, alacsony széndioxid-kibocsátással rendelkező termékektől a jól átgondolt, környezettudatos életmódhoz” – nyilatkozta Stefan Jacoby, a Volvo Cars elnök-vezérigazgatója.

2007 januárjában a Volvo Cars és a Vattenfall elindított egy partneri kapcsolatot, amelynek célja a hálózatról tölthető hibrid járművek tesztelése és fejlesztése volt. Az iparágakon átívelő kezdeményezés eredményeként jött létre egy új, közös tulajdonú vállalat, a V² Plug-in-Hybrid Vehicle Partnership.

Minimális széndioxid-kibocsátás, maximális vezetési élmény

A fejlesztési munkát a két anyavállalat közösen finanszírozza. A projekt jelen pillanatban a piac első dízelmotoros, hálózatról tölthető hibrid modelljének bevezetése előtt áll. A rendkívül vonzó autótípus az elektromos autók és a dízelmeghajtású járművek legjobb tulajdonságait nyújtja használói számára: nagyon alacsony üzemanyag-fogyasztást és széndioxid-kibocsátást hosszú hatótáv és nagy teljesítmény mellett.

„A projekt egyik fontos szempontja volt a Volvo V60 által biztosított kiváló vezetési élmény, magas biztonsági színvonal és kényelem megtartása. Ugyanakkor a fogyasztás és az átlagos széndioxid-kibocsátás a piacon ma elérhető modellekkel összevetve a felére csökken, ezzel pedig hatalmas lépést teszünk a „DRIVe – cél a zéró kibocsátás” jövőképünk felé. Ha a hálózatról tölthető hibrid V60 kizárólag elektromos árammal üzemel és ha megújuló forrásokból származó energiával töltik újra az akkumulátorát, gyakorlatilag meg is valósítottuk célunkat” – mondta Stefan Jacoby.

Alacsonyabb üzemanyag-költségek

2012-ben jön az első sorozatgyártású hibrid Volvo V60Kizárólag elektromos meghajtás esetén a hálózatról tölthető hibrid V60 akár 50 km megtételére is képes, az autó teljes hatótávolsága pedig elérheti az 1200 km-t is. A jármű széndioxid-kibocsátása átlagosan 49 g/km (EU kombinált vezetési ciklus szerint mérve), fogyasztása 1,9 l/100 km lesz.

Az akkumulátor költségei miatt a hálózatról tölthető hibrid modell ára magasabb lesz a hagyományos belső égésű motorokkal rendelkező Volvo V60 árainál. Másrészről azonban az üzemanyag-költsége mindössze harmada a hagyományos belsőégésű motorokkal szerelt modelleknél tapasztaltnak. Az elektromos üzemeltetés költsége Svédországban a számítások szerint 2,5 korona (körülbelül 75-80 Ft) 10 kilométerenként. A pontos költség a szolgáltatók árainak függvénye. A hibrid V60 hagyományos háztartási konnektorról tölthető fel otthon, vagy egyéb olyan helyen, ahol elérhető konnektor. Az otthoni feltöltés körülbelül öt órát vesz igénybe.

Az elektromos meghajtás az előnyök egész sorát kínálja

A szállítási ágazat villamosítása fontos lépés a klímaváltozás elleni küzdelemben. Az elektromos áram egy rendkívüli előnyökkel rendelkező üzemanyag:

  • A villanymotorok hatásfoka négyszer jobb a hagyományos, belső égésű motorokénál. Az elektromos meghajtású autók így kevesebb energiát fogyasztanak, amivel alacsonyabb károsanyag-kibocsátás jár, még akkor is, ha az autót fosszilis erőművek termelte elektromos áramot is tartalmazó vegyes áramforrások hajtják meg.
  • Az európai áramtermelés kibocsátását korlátozzák. Ezt azt jelenti, hogy az áram termelése során keletkező szén-dioxid mennyisége akkor sem léphetné át ezt a korlátot, ha minden járművet elektromos árammal üzemeltetnének. E kibocsátási korlát bizonyos idő elteltével fokozatosan csökkenni fog.
  • Az elektromosság kiváló energiaforrás. Nem áll fenn kimerülésének kockázata, és ténylegesen széndioxid-kibocsátás nélkül állítható elő. A Vattenfall arra törekszik, hogy károsanyag-kibocsátását a felére csökkentse 2030-ra, 2050-re pedig klímasemleges legyen.
  • A károsanyag-kibocsátás a kipufogók milliói helyett néhány létesítményre korlátozódik majd, amelyek könnyebben felügyelhetők, és az EU károsanyag-kibocsátási jogainak kereskedelmén alapulva működnek, ami a szállítási ágazatra jelenleg nem érvényes.
  • Az elektromos járművek viszonylag kevés áramot fogyasztanak, és az áramfogyasztás növekedését bőven fedezik a megújuló energiaforrások európai felhasználásának bővülését előirányzó tervek. A Vattenfall a svéd piacon megújuló forrásból származó energiát biztosító szerződést fog kínálni a hálózatról tölthető hibrid vásárlói számára.

Gyorsan bővül a megújuló forrásokat használó áramtermelés

Az áramtermelési ágazat rohamosan bővül, a szélerőművek jelentős számban kapcsolódnak rá a kereskedelmi hálózatokra, számuk pedig  folyamatosan nő. A fosszilis üzemanyagokat egyre több helyen bioüzemanyagok váltják fel, az árapály-erőművek csatlakozása a kereskedelmi hálózatokra várhatóan tíz éven belül bekövetkezik és jelenleg is fejlesztés alatt áll a széntüzelésű erőművek által kibocsátott szén-dioxid megtisztítását célzó technológia.

A Volvo Cars a teljes mértékben elektromos árammal működő Volvo C30 Electric fejlesztésével párhuzamosan folytatja a hálózatról tölthető hibrid V60 modellen folyó munkálatokat.

„A két autótípus kiegészíti egymást. Hosszú utakon a hálózatról tölthető hibrid vezetője teljesen független lehet a töltőállomásoktól. A jövő elektromosautó-piacát a teljes mértékben elektromos autók és a hálózatról tölthető hibridek vegyes kínálata fogja jellemezni” – mondta Stefan Jacoby.

A Volvo Cars villamosítási stratégiájának harmadik pillére az eljövendő motorgenerációk hibrid technológiával való felszerelése.
Hozzászólások (0)Add Comment

Szólj hozzá Te is!
smaller | bigger

security code
Írd be a képen látható karaktereket


busy