Legutolsó hozzászólások

VOLVO Hibrid buszát teszteli a BKV

Volvo hibrid buszokat tesztel a BKV

Alacsonypadlós, hibrid Volvo-buszt tesztel a BKV a 8-as busz vonalán augusztus 4. és augusztus 10. között. Az egyik tesztelő sofőr szerint a buszt könnyebb vezetni, mint egy személyautót, de azért megszokást igényel az újfajta hajtásmód.

 

 

Az új Volvo 7700 Hybrid busz párhuzamos hibrid kialakítású, ami azt jelenti, hogy a hajtáslánc egy 215 lóerős,  Volvo dízel- és egy 160 lóerős elektromos motort is tartalmaz, a rendszer össznyomatéka 800 Nm. Egymástól függetlenül, vagy akár egyszerre is üzemelhet a kétféle motor, miközben egy vezérlőrendszer optimalizálja működésüket. Ahogy a hibrid autóknál, a hajtásrendszer fékezéskor visszanyeri, és egy akkumulátorban tárolja a fékenergiát, amely a következő gyorsításkor az elektromos motort hajtja. Automatikusan leáll a dízelmotor a buszmegállókban, majd a busz elektromos meghajtással indul el, és ha eléri a nagyjából 20 km/órás sebességet, akkor már dízelmotor is hozzájárul a jármű mozgatásához.

A 12 méteres autóbusz három, kétszárnyú ajtaja, széles középső folyosója és sík padlója, a második ajtónál kihajtható rámpája, térdeplő funkciója megkönnyíti az utasok fel- és leszállását, de a 95 fő szállítására tervezett jármű legnagyobb előnye a - még a korszerűbb városi autóbuszokhoz képest is - a gyártó adatai szerint legalább 35 százalékkal alacsonyabb üzemanyag fogyasztás és károsanyag-kibocsátás. Az autóbusz központi vezérlőegysége ráadásul a sofőrök vezetési stílusát is felismeri, és figyelembe veszi a hajtás megosztása során.

Szűcs Árpád, a Volvo Hungária Kft. autóbusz értékesítési igazgatója szerint egyelőre nincs szó arról, hogy a BKV vásárolna a buszokból, állítása szerint Európában eddig már 200 hibrid buszt értékesítettek.

Az autóbuszon való utazás - mint minden autóbuszteszt ideje alatt - most is ingyenes. Cserébe csak az utasok véleményét kéri a BKV. Tapasztalataikat megoszthatják a vállalattal írásban az Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezd a Javascript használatát, hogy megtekinthesd. e-mail címre írva, illetve honlapjuk online ügyfélszolgálatán, vagy a telefonos, ügyfélszolgálaton (06-1-258-4636) is. Különösen számítanak az utasok véleményére az ülések számát, elhelyezkedését, az ülések közötti folyosó méretét, a kapaszkodók mennyiségét, a kapaszkodási lehetőséget illetően, de hasonlóan fontos szempont az utazás során tapasztalt komfortérzet, az utastájékoztatás minősége, valamint a jármű megjelenése, esztétikuma is.