Legutolsó hozzászólások

Újra izgalmas csatákat ígér a VI. Volvo Vízilabda Kupa

VI. Volvo Vízilabda KupaA Volvo Vízilabda Kupa hat éves története során első ízben látogat el a Dunántúlra, idén ugyanis Székesfehérvár, az egyik legnagyobb múltú magyar város – és a legeredményesebb vidéki Volvo kereskedés székhelye – ad otthont a nemzetközi tornának. 2012. január 6. és 8. között a Csitáry G. Emil uszodában a tavalyi kupán győzelmet arató olimpiai bajnok hazai válogatott a 2011-ben világbajnok Olaszország, Kanada, valamint Németország nemzeti csapatával mérkőzik meg. Az idei programon való részvételével dr. Kemény Dénes csapata folytatja decemberben megkezdett felkészülését a januári eindhoveni Európa-bajnokságra, valamint a július 27-én kezdődő londoni olimpiai játékokra. A kupa arcaként a 18 tagú hazai játékoskeret tagja lesz Szívós Márton is, aki  meghatározó játékosa a hatszoros magyar bajnok Honvédnak és a férfi válogatottnak is, Kásás Tamás háromszoros olimpiai bajnok pedig öt hónapos kihagyás után tér vissza a nemzeti válogatottba.

A Volvo Autó Hungária és a Magyar Vízilabda Szövetség 2007-ben kötött szerződése értelmében az általános támogatói megjelenés mellett a Volvo névadó szponzora a minden évben megrendezett nemzetközi tornának. A hazai sportra kiemelt figyelmet fordító Volvo Autó Hungária a szövetség mellett az utánpótlás támogatását is tovább folytatja, ezért a fehérvári tornán – a hatodik kupa apropóján – minden magyar gól után 60.000 Ft-ot ajánl fel, amit a szövetség kiemelt tehetséggondozásra fordít.

„A Volvo filozófiájának 85 éve elválaszthatatlan része az emberi élet és környezetünk védelme, mellyel a vállalat nem csupán a modellek nagyobb biztonságára és környezettudatosságára törekszik. A márka alapelveihez szorosan hozzátartozik a sport és az aktív élet támogatása is, melyet olyan elit sportágak élveznek, mint a golf és a vitorlázás. A Volvo Vízilabda Kupa, illetve a Magyar Vízilabda Szövetség támogatásával a Volvo Autó Hungária is igyekszik hozzájárulni ezen célkitűzéshez. Éppen ezért továbbra is kiemelten a segítjük tehetséggondozást, hogy minél több ifjú pólós kerülhessen be a világhírű magyar válogatottba” – mondta el Bodrogai Gábor, a Volvo Autó Hungária ügyvezető igazgatója.

 

Program:

Január 6., péntek:
18:30 óra: Olaszország – Németország
20:30 óra: Magyarország – Kanada

Január 7., szombat:
18:30 óra: Németország – Kanada
20:30 óra: Magyarország – Olaszország

Január 8.,vasárnap:
09:00 óra: Kanada – Olaszország
11:00 óra: Magyarország – Németország

A házigazda magyar válogatott mérkőzéseit a SportKlub televízió a helyszínről élőben közvetíti.

Tavaly Miskolcon a magyar válogatott a fináléban magabiztos játékkal, 16:8-ra győzte le Kanadát, és pontvesztés nélkül nyerte meg az ötödik Volvo Kupát. A VI. Volvo Kupán részt vevő országok közül Kanada rendszeres ellenfele a hazai válogatottnak a hazai rendezésű nemzetközi tornákon. A kanadai játékosok a sanghaji világbajnokságon számos figyelemre méltó eredményt értek el, a csapat tagjai közül többen szerepeltek a bajnoki címvédő Eger csapatában. Németország szintén visszatérő vendége a Volvo Kupáknak, a németek fejlődését jelzi, hogy a világbajnokságon diadalmaskodó olasz csapat a csoportmérkőzéseken csak egy góllal tudta legyőzni őket. Olaszország csapatában az elmúlt év világbajnokát látja vendégül az eseménysorozat. A csapat játékát az olasz vízilabdázás legendás aktivitása mellett a tudatosság és a kreativitás is jellemzi.